„A kereszténység maga az egyetemes isteni igazság, tehát magába foglalja az egyetemes emberi kultúra legtisztább, legmélyebb eszméit.”
2023.09.13.
Türjei központunkban lévő mosodai épület több, mint 50 éve épült, a Premontrei Apátság tulajdona. Az épület állaga intézetünk megalakulása előtt sem volt jó, de, 2004 december óta eltelt idő alatt is folyamatosan romlott, a benne lévő eszközök elhasználódása mellett már nemcsak az elvárt, hanem a biztonságos munkavégzés feltételeit sem biztosította.
Fontossá vált a három telephelyén elhelyezett, 125 fő gondozott részére a megfelelő szintű mosodai szolgáltatás biztosítása. Mivel új komplett mosodai részleg megvalósításához szükséges anyagi forrással sem intézményünk, sem a Fenntartó nem rendelkezett, így a meglévő épület felújításáról döntöttük.
A korlátozott anyagi lehetőségeink szükségessé tették a beruházás elvégzésében a minél nagyobb arányú saját munkavégzés igénybevételét, amit a kis létszámú, de annál lelkesebb karbantartó csapatunk biztosított.
A felújítás összesen 18 millió forintba került, ezen túl saját dolgozóink 357 túlórával biztosították a beruházás sikeres megvalósítását.
A 6 hónapig tartó intenzív munka eredményeként kerülhetett sor a mosoda átadására, amelyen ezúton is szeretném megköszönni intézményfenntartónak támogatását és a felújításban résztvevő valamennyi dolgozók – kiemelve a karbantartók – munkáját.