Jászberényi Terplán Zénó Kolping Technikum, Gimnázium és Szakképző Iskola

Általános emberi értékeken alapuló pedagógiában hiszünk, a ránk bízott gyerekek szakmai képzése mellett, így kiemelten fontos, hogy életszeretetre, őszinteségre, másik ember tiszteletére, becsületes, lelkiismeretes helytállásra neveljük őket. Céljaink megvalósításánál fontos szempont, hogy tanulóinkkal és családjaikkal szoros együttműködést alakítsunk ki. Aktív diákélet, jól működő osztályközösségek, szakkörök és egyéb fórumok erősítik, szorosabbra fűzik a személyes kapcsolatokat diákok, tanárok, szülők között.

Szakmai programunk megvalósítása gyerekközpontú, családias, biztonságos környezetben történik. Az egyes szakmai programokhoz magas technikai színvonalat biztosító oktatástechnikai és szakmai gyakorlati feltételrendszer társul. Iskolánk által vallott pedagógiai és szakmai célkitűzések jól illeszkednek a Kolping Szövetség alapelveihez.

A Terplán működésének célja, hogy olyan intézményt fejlesszen, amely diákjai és tanárai számára katolikus keresztény értékeket közvetít. A képzés jellemzői:

5 évfolyamos technikumi képzések:
Logisztikai technikus
Pénzügyi-számviteli ügyintéző
Gépgyártástechnológiai technikus
Gépjárműmechatronikai technikus
Informatikai rendszer-és alkalmazás-üzemeltető

Minden szakterületen gyakorlatorientált képzést folytatunk, ennek megvalósítását támogatja az iskola által működtetett EDU-RÉGIÓ Szakképző Központ, mely szerves részét képezi a szakmai elméleti oktatás bázisának.

Fenntartói értékelés 2020-2021-es tanév>>> (letöltés)

Terplán Zénó Kolping Technikum, Gimnázium és Szakképző Iskola – Jászberény

A 1999-ben alapított, jelenleg Terplán Zénó Kolping Technikum, Gimnázium és Szakképző Iskolanéven működő intézmény több minthúsz éves múlttal, a gazdaság igényeihez igazodva folyamatosan bővülő technikumi képzési palettával, gyakorlati hátteret biztosító központtal és magas színvonalú nyelvi képzéssel várja a diákokat.

A Jászság egyik meghatározó iskolája 2020 szeptembere óta a KOSZISZ fenntartásában működik. Az iskola alapítói kezdettől fogva a keresztény értékrendet tartják szem előtt az oktató-nevelő munkában; az emberi, erkölcsi értékek fontossága meghatározó; családias hangulat, egymásra figyelés jellemzi a hétköznapokat is. A tanulóknak a szaktudás elsajátításán túl egyéni alkotóképességeik kibontakoztatására is lehetőségük van.

A Terplán képzéseit az aktuális piaci igényeknek megfelelően alakítjuk ki, így az intézményben több hiányszakma elsajátítására van lehetőség. A műszaki képzések gyakorlati hátterét egy jól felszerelt, kétezer négyzetméteres szakképző központban biztosítjuk a diákoknak. Nagy hangsúlyt helyezünk az idegen nyelvi tudás fejlesztésére is, lehetőséget biztosít az intézmény a BME állami nyelvvizsga letételére, akkreditált nyelvvizsgaközpontként is működik, ezenkívül számítástechnika területen ECDL-vizsgát is tehetnek „házon belül” a diákok.

Az iskolába járó tanulók közül többen hátrányos helyzetűek, így különösen hangsúlyos, hogy tehetséggondozással és felzárkóztató programokkal segítsük a tanulókat, ezeknek köszönhetően nem kell a szülőknek különórákra járatni gyermeküket.

Sok diák a környező településekről jár az intézménybe, ahol tartalmas közösségi programok is várják a fiatalokat. Színjátszócsoport, sokszínű sportélet, gólyaavató, vetélkedők, kulturális rendezvények, szakmai bemutatók és előadások színesítik a hétköznapokat. A diákok külföldi tanulmányutakon is részt vehetnek. A tehetségeket nem csak választott szakterületük vagy szakmai versenyek kapcsán karoljuk fel. Az iskola alapítványa rendszeresen támogatja a valamilyen alkotótevékenységben kiemelkedő tanulókat, legyen az fotópályázat vagy logótervezés. Szívesen vonjuk be közösségi életünkbe a szülőket is. A Terplán egykori diákjai közül számos fiatal ért már el kiemelkedő szakmai sikereket, illetve sokan a továbbtanulás után találták meg számításukat a munka világában.

Az intézmény célja a jövőben is, hogy vonzóvá tegye a szakképzést, és olyan gyermekek számára is esélyt adjon, akik szociális hátrányuk miatt nehezebben tudnak sikeres életpályát befutni.

Intézmény adatok


Jászberényi Terplán Zénó Kolping Technikum, Gimnázium és Szakképző Iskola
5100 Jászberény, Szabadság tér 1.
Telefon: +36 57 505-440

Igazgató
Molnárné Somogyi Margit
E-mail: intezmenyvezeto@terplan.koszisz.hu

Igazgató helyettes
Szabó Attila
Email: terplan@terplan.koszisz.hu

Gazdasági vezető
Email: gazdasagivezeto@terplan.koszisz.hu

OM azonosító: 102547
Adószám: 18834978-2-16
Weboldal címe: www.terplanszki.hu

Molnárné Somogyi Margit

Molnárné Somogyi Margit
Igazgató