„A kereszténység maga az egyetemes isteni igazság, tehát magába foglalja az egyetemes emberi kultúra legtisztább, legmélyebb eszméit.”
2024.04.18.
Az idei évben rendhagyó módon ünnepeltük a Magyar Költészet Napját. Április 11-én az iskola közösségi oldalán ezúttal tanulóink által írt verseket osztottunk meg. Oláh Gabriella 9. osztályos, Atkári Klaudia, Simondi Petra, valamint Nagy Zsolt 10. osztályos tanulók verse került publikálásra. Az ötödik verset Farkas Paula, iskolánk 10. B osztályos tanulója írta, aki az Irodalmi Rádió által meghirdetett „Az év diák írója és költője 2024.” című pályázaton sikerrel szerepelt, ezért verse helyet kapott az április 13-án megjelent ’Fonalsirály’ című diák antológiában. Eredményéhez szeretettel gratulálunk, és további sikereket kívánunk!
2024.04.17.
skolánk focicsapata részt vett és aranyérmes helyen végzett, a Fejér Vármegyei Labdarúgó Diákolimpia székesfehérvári Arany János Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben rendezett tornán.
2024.04.17.
2024. április 11-én a magyar költészet napja alkalmából hagyományainkhoz híven megrendeztük a Barátunk a vers című megyei szavalóversenyt, melyen nyolc iskola 46 tanulója vett részt. Ezúton is gratulálunk és köszönjük a versmondóknak és a felkészítő tanáraiknak a színvonalas előadást.
2024.04.16.
Társadalomismereti versenyen a Pétfürdői Kolping Katolkius Szakképző Iskola, Szakiskola, Általános Iskola és Kollégiumban
Iskolánk a 2023-2024-es tanévben 3 fős csapattal vett részt a Szakmai Középiskolásokért Kulturális Egyesület által meghirdetett „Magyarország az én hazám” elnevezésű honismereti versenyen, amelynek témája ebben a tanévben a Dunántúl települései, látnivalói, kirándulóhelyei, természeti és művészeti értékei voltak.
2024.04.16.
Rész vettünk „A Nagy Filmteszten”
A Nemzeti Filmintézet támogatásával 2024. március 1-jén zajlott Budapesten a hetedik alkalommal meghirdetett Nagy Magyar Filmteszt középdöntője és döntője, az Újpesti Rendezvénytér Központban.
A Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak egy háromfordulós vetélkedősorozat 14 és 20 év közötti fiatalok számára.
2024.04.16.
Szolnokon – az ABA-NOVÁK AGÓRA Kulturális Központban -, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kereskedelmi -és Iparkamara szervezésében ebben az éveben is megrendezésre került a már hagyományos Pelikán Kupa, 2024 április 6.-án.
A „Gasztronómiai kiállítás és verseny/ Kézműves termékek vására” rendezvénynek, 17. alkalommal adott otthont a város. Az ország minden részéről – sőt még határon túlról is – érkeztek idősebbek, fiatalabbak, szakácsok, pincérek, cukrászok és első alkalommal pékek is, hogy bemutatkozzanak, megmérettessék magukat.