Szászbereki Kolping Katolikus Általános Iskola

A Szászbereki Kolping Katolikus Általános Iskola, Szászberek község központjában helyezkedik el. A település a Jászság szélén, Szolnok és Jászberény között, a Zagyva folyó partján fekszik. Településünk lakossága alig több mint ezer fő, így 2012-ben kétségessé vált számunkra, hogy megmaradhat-e az iskola.

Már korábban is gondolkodtunk, hogy intézményünk legyen katolikus fenntartású. A település vezetése a szülőkkel, a tantestülettel és a tanulókkal egyetértésbe, felkereste a Kolping Oktatási és Szociális Intézményfenntartó Szervezetet, hogy fogadnának-e bennünket. A tárgyalások sikeresek voltak és három éve, immár katolikus iskolaként működünk. 2013 szeptemberétől még egy 160 fős tagintézményt is kaptunk Jászladányon.

Az utóbbi három évben a fenntartó segítségével és saját takarékos gazdálkodásunkkal sikerült a mai kor követelményeinek megfelelően rendbe tenni az épületet, bővíteni eszközeinket.

Fenntartói értékelés

2015-2016-os tanév
letöltés

2017-2018-as tanév
letöltés

2018-2019-es tanév
letöltés

2019-2020-as tanév
letöltés

2020-2021-es tanév
letöltés

Szászbereki Kolping Katolikus Általános Iskola és Jászladányi Tagintézménye

Iskolánk a 2012–2013-as tanévben, a jászladányi intézményrész a következő évben került a KOSZISZ fenntartása alá. Szászberken az elmúlt 10 évben a tanulók létszáma 215–245, míg Jászladányban 140–150 fő között mozog.

Az iskola főépületét báró Kohner Adolf 1901-ben építette szecessziós stílusban. A bárói család nyári rezidenciájaként szolgált.

Szászbereki intézményünket a környező településekről (Újszász, Zagyvarékas, Jászalsószentgyörgy és Jászladány) szívesen választják a szülők gyermekeik számára. Szakképzett tantestülettel, minőségi oktatással biztosítjuk tanulóinknak a használható tudás megszerzését. Kiemelt figyelmet fordítunk a matematika, magyar, idegen nyelv (angol és német), informatika tantárgyakra, valamint a lelki nevelésre a hittanórák keretében. Önkormányzatunk jóvoltából egy csodálatos sportcsarnokban és mellette három műfüves pályán történik gyermekeink testi edzettségének fejlesztése. Ez az épületkomplexum lehetőséget ad délutánonként számos sportfoglakozásra (foci a fiúknak, kézilabda és mazsorettedzések a lányoknak). Iskolánkban kiemelt figyelmet fordítunk a zenei fejlődésre is (zongora, gitár, hegedű, furulya, szolfézs). Nyaranta sokféle táborlehetőség közül választhatnak diákjainknak és szüleik (úszás, hittantábor, Erzsébet-tábor, napközis táborok, a Határtalanul Program keretében szervezett kirándulások). Évközben szervezünk gyerekeinknek tanulmányi kirándulásokat, túrákat a hegyekbe, színház- és mozilátogatásokat.

Iskolánknak fontos szerepe van településünk életében, annak fejlődésében, hiszen Szászberek egy ezerfős kis falu a Jászság peremén. Ahhoz, hogy fiataljaink itt maradjanak vagy ideköltözzenek, az elsődleges szempontok között szerepel egy minőségi iskola a már meglévő vagy születendő gyermekeik számára.

Fenntartónk, a KOSZISZ az elmúlt tíz évben számos pályázattal és egyéb forrásokkal támogatta mindkét intézményünk fejlődését, megújulását. Ennek következtében Szászberken a tetőtér új tantermekkel épült be, kicseréltük a nyílászárókat, felújíttattuk a konyhát és a vizes helyiségeket. Jászladányon egy energetikai pályázatnak köszönhetően újjászületett az iskola épülete.

További céljaink intézményeinkben a minőségi oktatás biztosítása a folyamatos megújulás szellemében, a változó világ igényeinek megfelelően, ugyanakkor a hagyományos értékek megőrzése.

Intézmény adatok


Szászbereki Kolping Katolikus Általános Iskola
5053 Szászberek, Kossuth u. 196
Telefon: +36-56-552-095

Igazgató
Lajkó József
E-mail: intezmenyvezeto@szaszberek.koszisz.hu

Igazgatóhelyettes
Zsigiri Krisztina, Szikszai János
Email: szaszberek@okt.koszisz.hu

Gazdasági vezető
Menkó Zsuzsanna
Email: gazdasagivezeto@szaszberek.koszisz.hu

OM azonosító: 201766
Adószám: 18294970-2-16
Honlapcím: www.szaszberek-kolpingsuli.hu

Lajkó József

Lajkó József
Igazgató